Southern style

"Még békés a hajnal, melyben két aranyló tükörképpé váltunk, de lábunk alatt a kihalt, szürke országút baljósan a vég felé mutat. Üres betonszőnyeg, gyűlöletes elmúlás. Az éjszaka oly biztonságosnak tűnt, nem voltak alakok csak lelkek, és a nagy titokban jó volt elbújni, és hinni, hogy ártatlanok vagyunk. Jelentéktelen illúzió, ködös álomkép, igaz sem volt, igaz sem volt. Csak a külsőség számít. Csak azt figyeld, amit nem látsz. Majd én megvédelek, és az sem baj, ha kicsit meghalok."

Idővel rájön az ember, hogy bármibe is belefog (tanulás, új munkahely, nyelvtanulás) a legmegnyugtatóbb érzés az, amikor érzi egy-egy válságos helyzetbe, hogy a szerettei végig mellette vannak. Persze az is más, amikor a szülők nyújtják lelkünknek a támaszt vagy pedig a kedvesünk. A két érzés más, nem lehet egy lapra tenni. De az eredmény mégis úgyanaz: egyszerr ad erőt és kitartást.

Mégis a legszebb dolog az, amikor valaki melletted van, aki szeret téged, aki mindenben melletted áll és ezt próbálja a lehető legjobban érzékeltetni.A kedves, egy fáradt nap után átölel, megnyugtat és végül a karjaiban alszol el.

Olyankor megszűnik minden probléma vagy legalábbis már tisztán látod a kiúthoz vezető útat. Olyankor többnek érzed magad, mint mások, mert ezt az érzést csak tőle kaphatod meg, senki mástól. Olyankor sokkal kiegyensúlyozottabb vagy, mert van egy másik feled, aki kiegészít. Nincsenek gondok, mert azokat segíti valaki legyőzni. Új erőre kapsz és inspirációt a továbbiakhoz. Az a valakid, egy kétlábon járó múzsa neked, amibe minden benne van, amit csak szeretnél.

Egy a dolgod: hallgatni rá. Ő a szívedhez szól és halkan suttogja neked a tanácsot. Benne megbízhatsz, nem csalnak a megérzései. Ha mégis újból elbuknál ő akkor is felsegít. Nincsenek eltitkolni valók, mert ő megért téged. Ha mégis lennének, nem szabad elhallgatni előe, szorongásaidat megérzi. Zárkozottságnak itt helye nincs, legyen lelked nyitott könyv és szívd magadba a bársonyos érzést. Adósságodat pedig úgy rendezheted, hogy mindent úgy teszel meg neki, ahogy azt ő adta meg neked akkor, amikor szükséged volt rá.

Az élet nem a feminizmusról és a himsovinizmusról szól, hanem a valakihez tartozásról. Nem kell ide a cécó....

Már egy hónapja, hogy az egyetemisták keserű kenyerét eszem, itt a messzi nagyfaluban, Debrecenben. Az első két hét megpecsétőlő volt számomra, sokmindet le kellett győznöm magamon amit eddig nem kellett. Honvágy, új környezet...néha még az éhségérzetet is. Erősödtem ez alatt a két hét alatt és most már a második kéthetemet töltöm itt. Jövő héten megyek haza. Most már nem érzem azt, hogy mindenáron haza akarok menni, de azért még legbellül még mindig ott van az otthon melege érzés.

Gyorsan tellnek a percek, az órák és a napok....már eltellt egy hónap, és mintha csak tegnap lett volna, hogy a neten kerestük az albérletet...

Furcsa dolgok ezek....

Pár héttel azután írom ezeket a sorokat, amikor is vettem az összes cókmókomat és elindultam a távoli "nagyfaluba". Az egytemei éveket megpecsétölő gólyatáborra készülődtem, amit már nagyon vártam.

Sok előkészület, nagy csomagok, a fogpiszkálótól a nagy kötött garbón át minden ment egyenesen a kocsi csomagtartójába. Többórányi út során volt időm átértékelni a dolgokat. Furcsa érzések fogtak el. Nem értettem, hogy én tulajdonképpen mit fogok OTT csinálni. Hirtelen különböző események ugrottak be, ami az eddigi életemet megpecsételte. A gimi, az álatlános iskola, osztálytársak, bulik, hétvégék, beszélgteések, ismerkedések, koncertek...nem tudtam hova tenni a dolgokat. Nem tudtam magam áthelyezni az "egyetemista vagyok" szintre, holtidőt éreztem, csak néztem kifelé az ablakon és kattogott az agyam....Azt hiszem ilyenkor nem kérdés, hogy ezt csinálja az ember, ilyenkor ezt kell, hogy csinálja.

És végre megérkeztünk.....Nagy táblával volt kiírva az, hogy: "Debrecen".....

Nemsokára meg is érkeztünk az albérletembe, mindent kipakoltunk, kicsit otthonosabá tettük a csupasz és üres lakást. Szüleim és Gergő még ott maradtak egy napot és másnap mentek csak haza. Az volt a legrosszabb és egyben legjobb napom. Akkor még nem éreztem annak súlyát, hogy holnap itten mindneki elmegy én meg mehetek a mélyvízbe és nesze Kati oldj meg mindent.....

Délután Gergővel nyakungba vettük a várost és kicsit szétnéztünk, az amúgy mindkettőnk számára ismertlen városban. Szép, szeptemberi idő volt, amolyan sétálgatós vénasszonyok nyara hangulat. Abba a pár órába sok szépet láttam Debrecenből....a sok parkok és szökőkútak nagyon otthonossá és családiassá varázsolták a környéket, ami nekem nagyon megtetszett. Akkor kapott el az az érzés is, hogy mennyire jó, hogy ebben a városban tanulhatok, ebbe a kis ékszerdobozba, ami lehet, hogy nagyon messze van az otthonomtól (el450 km), de ezért megéri a sok fáradalom.

Ezekkel a szavakkal nyugtattam magam, amikor láttam Gergő szomorú tekintetét, hogy legközelebb csak kéthét múlva láthatjuk egymást. Mindig is utálatam az ilyen "Love Story-kat", de az ilyet csak akkor érti meg az ember, amikor ezt a saját bőrén is megtapasztalja. Mindig is "elitéltem" az ilyen fölösleges érzelgősségeket, de valahogy akkor- és azóta is- megváltozott ezzel kapcsolatban a véleményem. Az ember tényleg társas lény, és ez ellen nem lehet mit tenni. Tartozni valakihez, ez a legcsodálatosabb dolog, főleg ha még ilyen hamvas korban is van az ember :-). És azért volt nehéz mindkettőnknek ez az új szerep.

Másnap volt nagyon rossz. Sose felejtem el azt a napot. Esett az eső, hideg volt....szüleim kocsival kivittek engem az egyetemig, ahol később a gólyatábor volt. Nagy volt a kapkodás és az izgatottság, de ettől függetlenül az elbúcsúzás meghatottságát érezni lehetett a levegőben. Volt súlya az elmondott szavaknak, hacsak annyi is volt, hogy: "Szia, érzed jól magad, vigyázz magarda és várunk haza!!". Éreztem a melegséget a szavakban és láttam a könnyes szemeket....Sokat jelentett nekem.

Gergőtől volt a legnehezebb elbúcsúznom. Ahogy ott álltam az esőben, csomagokkal a kezemben és elérzékenyülésem palástolását csak a  hirtelen ölelelés tudta némileg csillapítani. Nem kívántam semmit se mondani nehéz ilyenkor bármit is monadni, de valahogy az ösztönösség megkívánta azt, hogy mondjak valamit neki útravalóképp, és csak annyi hagyta el a számat: "Sietek haza". Nem is kellett több, mindkettőnk szeméből hullottak a könnycseppek.

Sose szerettem a búcsuzkodást..... amikor ez történt nem tudtam mit kezdeni a helyzettel -se én se ő- és csak hirtelen hátat fordítottam és vissza se néztem mentem egyenesen az egyetem felé. Tudtam azt, hogy sokminden fog rám várni, és nem szabadott csüggednem.

Utólag átgondolva jobb is, hogy így  történt, mert kell az embernek néha ilyen érzelmi megpróbáltatás, hiszen valamilyen szinten erről szól maga az élet. Megpróbáltatások sorozata.....ha elbuksz, fel kell tudni állni, ha elérzékenyülsz tudni kell kezelni a helyzetet.

Én elsőként ezt tanultam meg Debrecentől.

Van úgy, hogy csak megyünk előre csináljuk a dolgunkat és kapkodó  fejjel nem tudjuk, hogy mi lenne az a fontossági sorrend ami alapján terelehtjük hétköznapjainkat. Sok minden történt velem az egy hónapban.

Lássuk csak:

egyetemista lettem: Debrecenbe'

Lett egy bankszámlám

Lett egy albérletem, ahol szeptembertől fogok lakni

Lett egy bőröndöm, takaróm, párnám, mikróm...

Lett egy határidőnaplóm!

Furcsa, hogy kezdek felnőni vagy már az is lehet, hogy fel is nőttem. De nem baj, erre vártam már gyerekkorom óta. Nem fog megölni, inkább megerősíteni. Nővé tesz, amibe minden benne lesz: tapasztalat, tudás, világszemlélet.

A világbajnokság eljön négyévente, mint a szökőév és szeretjük, hogy ilyenkor van nekünk. Legalábbis a férfiak többségének orgazmikus élményt okoznak egy-egy meccsen látott gólok berugása. Meg azok a sok előkészületek....csipsz, pizza, melegszenyó....sörök, de azok minden mennyiségben. Szóval van ennek valami szakrális, rituális jellege, amit a férfiak többsége imád, és ezt a szenvedélyt emellett még egy enyhe cinizmus is követi a gyengébbik nem kritikusainak, - csakhogy az ideológia meglegyen - : "Mert megérdemlem". Van, hogy csapatostul néznek meccset, de van, hogy csak egyedül....lazításképp.Mert ez olyan, mint az önkielégítés: magányos dolog, de néha jólesik.

Számomra a világbajnokság sok élményt nem tartogatott, hisz a drágalátos (éhes) férfitársaságot (na jó azért volt néhány csaj is köztük ;) ) valakinek ki kellett szolgálni. A pultos brigád (két fő), és a konyhás brigád (újabb két fő-ahol én is voltam) óhatatlanul próbált megfelelni a döntős meccs nézőinek.

Az egészben mégis az volt a buli -a sok tedd ide, tedd oda munkákon kívül-, hogy láthattam azokat az arcokat , hallhattam az örjöngéseket, és a csalódástól megrészegült pofákat ahogy mérgelődtek magukba, de inkább közszemlére téve a dolgot, káromkodtak egy jó nagyot. :)

Tegnap volt a döntő. Fáratságom nagyobb volt, minthogy ujjongjak a spanyol csapatnak, de akkor is jó volt ott üldögelni szódával és egy zacskó csipszel a kezembe. A kocsmában síri csönd volt, és mindenki fegyelmezetten nézte a kivetítőt. Mindenki evett-ivott, jól érezte magát, és láthatóan nem idegeskedett senki se azon, hogy holnap "meló nap" lesz. Mert nem is kell az ilyesmin, és igazuk volt. Persze az már más kérdés, hogy az ottlevő férfiak 90 %-a még legényember volt, de mentalitásnak akkor sem volt utolsó.

Azért mégiscsak jó volt ott lenni...a meló végeztével ülni és nézni a meccs hátralévő részét. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy a pasik milyen jól is csinálják. Nincs semmi fennakadás, idegeskedés, nyafogás, túlbonyolítás, kifúrom a másikat érzés.

Nem. Itt csapatjáték van. Mint a fociban.

Irigylem őket.

Lehet marha nagy meleg, rajozhatnak a szúnyogok, folyhat rólad a víz, de egy veterán motoros találkozóra akkor is el kell menned.

Tegnap bebocsátást nyerhettem eme különleges világ aprócska szegletébe, amikor is az izí rájder érzést igazán megtapasztalhattam. Voltam már eddig motoros találkozókon, de úgy, hogy ezt még egy motoros túra is megspékelte, na úgy még nem. Először nagyon viszafogottan és tudattalanul áldogáltam a megannyi motoros csodák előtt - amit megjegyzek még akkor élték a fénykorukat amikor én még meg se születtem - , hogy tényleg kétségbeestem, hogy kinéz engem az erőtől és motoros tudástól duzadó férfinépség. De alkalmazkodásból illetve megfigyelésből jelesen vizsgáztam még annak idején, úgyhogy a pillanatnyi elmezavart könnyen ellensúlyoztam azzal, hogy én is ugyanolyan lazán viselkedtem, ahogy a többiek. ójeee :-)

Élményemet direkt nem sorolom fel patikai pontosággal, hiszen ebbe nem is ez a lényeg,hogy hol voltunk mit csináltunk, mikor ettünk, mikor ittunk hanem maga az érzés és az élmény, ami akkor tegnap megfogott. (Mégis annyit megjegyeznék, hogy helyileg ez a motoros találkozó Szelestén volt, és kb. 100 km-es motoros túrát tettünk meg aznap.)

Ami leginkább megfogott az a: csapatszellem

Az ottani összegyült embereken látszott a másik iránti tisztelet és közvetlenség, hogy mi igenis egy tőről származunk, olyan értelemben, hogy mindenkit egy dolog érdekel: a motor. Nem arra megy ki a játék, hogy ki hogyan tudja ellopni a másik cuccát vagy, hogy hogyan zsebelné le a másik motorjáról az oldaltáskákat. Összerartó  népség annyi biztos, mert tartoznak valahova.

Ezek a találkozók azért jók, hogy a motorosok eszmét cseréljenek, motorozzanak, szóljon a rókenról és, hogy egy jót bulizzanak. Nem mindenki híve az ilyesminek, de szerintem csak ráérzés kérdése az egész. Ha ráérzel, te is közéjük fogsz tartozni, és akkor nem az órádat fogod bámulni, hogy mikor lesz már vége.

Amikor elgondolkoztam azon, hogy azok az emberek mért is csinálják olyan fanatikusan a motorozást főleg, ha úgy, hogy mondom ezek a motorok már mind veteránok, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy a megszállottságért és a valahova tartozásért. Persze ez mind evidens dolog, de ilyen találkozókon lehet igazán látni az együvé tartozást, mert az ott van a levegőben, a tekintetben, a benzin szagában és a Ray-ben napszemüveg csillogásában.

Kell, hogy legyen egy szenvedélyed, mert az élet csak így működik. Ha csinálász valamit, elfoglalod magad, akkor büszkén viseled azt, amit választottál hobbidul.

Ez az a kifejezés, ami hallatán feltámad bennem a nem létező local patriotizmus. Nem azért, mert én ilyen undok vagyok, de azokat, akik a szülőhazámról Babótról illetve Kapuvárról így tud beszélni, azt csak csodálni tudom, mert bennem még ezafajta érzés nem fejlődött ki.

Majd rájövök....:-)

A minap Pénteken június 4-e volt. Trianonra emlékeztünk. Nem szeretnék semmilyen politikai hivatkozást mondani és az ehhez fűzött érzelmeimet ecsetelni, ez a dolog minden magyar számára ismeretes kell, hogy legyen.

Egy rendhagyó irodalomóra volt Trianonnal kapcsolatban, hogy a magyar költészetben, hogy jelenik meg a szétszakított ország érzése és visszhangja. Cs. Varga István tartotta az előadást, aki mellesleg egy irodalomtörténész és az ELTE-n tanít. 6 órakor kezdődött a városháza egyik termében. Telltház volt, az egyik barátnőmmel mentem el....nem is kell mondanom, hogy mi voltunk ott a legfiatalabbak....nem vagyok koravén, csak érdekel ennyi. Művelődni is kell néha nemcsak a kocsmákat járni. Kell egy kis ez is, meg az is. De visszatérve az eléőadásra, mert most itt az a hangsúlyos. Egy órát beszélt a tanárúr és akkor említette azt a kifejezést: Tündérvilág rábaköz.

Ez onnan tudható be, hogy eredendően Kapuvári származású, és amúgy Kapuvár díszpolgára.

Ilyenkor lehet azt mondani róla tipikus tinédzser módjára: Elég súlyos az arc.

Maga az előadás nagyon magával ragadott. Meggyőző volt, egyenes és őszinte. Tudom először giccsnek és gejlnek hangzik a Tündérvilág rábaköz, de higgye el az olvasó nem volt az. Nagyon nem. Ez az ember, hogy most azzal a szóval éljek: rá lehetett könyökölni az aurájára. Ő olyan volt.

Sokszor csípős megjegyzést teszek arról, ahol lakok.....de azért a lelkem mélyén én igenis tisztelem az ilyen embereket. Istenem bárcsak ilyen tanáraim lettek volna....hogy őszinte legyek én nem szeretem a történelmet, de biztos vagyok benne, hogy ő megszeretette volna velem.

Ritkaság az ilyen ember, nemcsak jó szónok, de még a személyiségében, a kiállásában, tekintetében lehetett látni az elhivatottságot és az irodalom iránti szeretetet.

Ilyenkor mindig feltöltődök, és arra gondolok, hogy lehet, hogy most szeretem a magyart, de én azt kívánom, hogy a 6-dik iksz után (ha lesz ilyen, remélem igen) én is olyan áhítottal beszéljek magyar költőinkről, mint ahogyan Cs. Varga István tette azt Pénteken. 

Köszönöm. Jólesett. Feltöltődtem.

Ó igen engem is elért a női hiúság és a szépség oltárán én is letérdelek és kérve könyörgök az Istennek az Aphroditéi szépségért....bizony az első találkozásom a szoláriummal, mint olyannal.

Mert én még nem voltam soha szoláriumba. Valahogy mindig is távol állt tőlem  a dolog és a bioszoláriumot választottam inkább...több-kevesebb sikerrel. Elég érzékeny a bőröm, kiskoromban volt napallergiám is ami mára még nyomokban, de még fellelhető így a nyári időszakban. Szóval nehezen barnulok le, ha igen akkor fáj, csíp, ég és a többi. Gondolom ezzel nem vagyok egyedül, mert elég sok az ilyen típusú bőr , mint az enyém.

De most fogtam magam és elmentem szolizni egyet...most már nagyra vagyok, hogy én már voltam és már nagymenő módjára ahogy azt a többi "nagylány" is csinálja, hát én is becézgetem ezt az isteni csodát. Na jó nem csoda, de azért jó, hogy van. Annyira még nem érzem, hogy bármi is történt volna a bőröm színével, csak annyit érzek magamon, hogy a dekoltázsom olyan mint a pipacs és nagyon ég...:-)

Nem nem, nem vagyunk finnyásak.....ahogy az Kontroll című filmben mondják: "Holnap már nem fáj". Na én is ebbe bízok, hogy holnap már nem fog ennyire fájni.

Valahogy ebbe az egészbe nincs is olyan rendkívüli. Mármint az, hogy én most elmentem szoláriumozni, hanem inkább a szaftos részletek, amik ott voltak....meg hozzáadva az én csípős gondolataimat. :) Mennyei lesz. Érzem is a zamatát.

Nem azért mert nekem ilyen mámmá komlepxusaim vannak, de ott a szépségszalonba....ahol lehetett mellesleg szoláriumozni....tele voltak mámmákkal. Kicsit furcsán éreztem magam, én, aki magas, vékony fehér börű....gyermeteg kék szemű :) na jó ez már túlzás, de tény, hogy valahogy nem illettem a sorba. És ameddig vártam arra gondoltam, hogy majd én is erre a sorsa fogok jutni.....

Elhízott leszek, meg lesznek ereszkedve a melleim......és minden Hétfő este a műkörmösnek fogom elpanaszkodni, hogy milyen szar az életem, meg, hogy a Feri is mostanába már nem olyan jó az ágyba.....

Nem akarok senkit se megbántani, de én ezt láttam az ottani nők mentalitásán.

És ott van a mi kis Gyöngyi nénink, a Szépségszalon igazi mámmája és főnökasszonya, aki nem tegnap óta űzi a szakmát....aranyos, kedves, a műkörmök csak úgy röpködnek a levegőbe... a szolizás meg futószalagon megy. Aki utánam volt csaj az már úgy tudott mindent, hogy már rutinosan nyomkodta a gombokat, hogy hány percig szeretne bent tartózkodni és, hogy az előző kuncsaft után le kell takarítani a szoli-gépet.

Hát igen, mindennap tanul az ember valamit.

Mámmásodni kell :-)

Mit jelent a hűség szó? Egy kutyának, azt jelentette, hogy egész életében hű volt a gazdájához. Nap mint nap megvárta és ragaszkodott hozzá, mígnem a gazda hirtelen szívinfarktusban halt meg. De hűsége töretlen volt. A kutya várt és várt, éveken keresztül a vonatállomáson, hogy mikor jön haza a gazdája.A halála után még 9 évig várt az állomáson.Különleges kapcsolatuk volt. Japánban szobrot állítottak az ő emlékére: Hachiko emlékére. Aki egy japán kutya volt.

 Szokták mondani, hogy a kutya a leghűségesebb társa az embernek. Egy kutya, aki nem is ember, hanem egy állat, és mennyire hűséges tud lenni az emberhez. 

Mi emberek nem is tudnánk ennyire hűségesek lenni egymáshoz. A hűséghez kell valami elszántság és kitartás és egy vak hit, hogy én mindennap "megvárom" őt. Nem mondom ki sohase mennyire szeretlek, de a cselekedeteimmel mégis elmondom azt amit érzek irántad. A dacos ragaszkodás egyfajta fanatizmushoz vezet, amivel még a saját lélekjelenlétünket is elhagyjuk. Mert feladjuk önmagunkat, feláldozzuk magunkat a másik miatt.  És itt fonódik össze a hűség, a feltétel nélküli szeretettel. Nem kötelez rá senkit se,- hogy ezt megtegye akár éveken keresztül-,mert ezt mindenkinek magában kell eldöntenie, hogy kiért fogja magát feláldozni. Ha egyáltalán feláldozza magát a másikért, mert nem törvényszerű, hogy ezt minden egyes embernek meg kell tennie. Ez egy olyan magatartásforma, ami túl megy azon a szónál, hogy szerelem. Ez egyfajta ragaszkodás ("szükségem van rád").

Milyen nehéz lenne, ha a másiknak nem mondhatnánk semmit, és mégis tudtára kéne adnunk, hogy mennyire szeretjük. Egy tekintet, egy mozdulat, egy cselekedet többet mondana annál az egy szónál :szeretlek. Akkor az a kapcsolat nemcsak egy szimpla kapcsolat lenne. Áthatná valami olyan misztikum, amit csak ők ketten értenének meg.

Ahogy Hachiko és a gazdája között volt.

Ma éjjel álmomban egy öreg bácsi gitárral a kézben elénekelte nekem ezt a dalt:

Hol vagy már álom mely égig emel

Nap süt rám, árnyékom szél fújja el

Bárcsak ne dúdolnám dallamom én

Bárcsak ne állnék a vég közepén

Kék ég vár, új élet, új kedvesek

Számomra mégsincs fény, mind üresek.

Lelket te adtál és most érezni fáj

Elvittél mindent, miért élni muszáj

Csókolj meg, érj hozzám, engedj közel

Bízz bennem hadd fájjon, hadd higgyem el

Eltört dallam mely téged jelent

S eltűnt az álom, mely égig emelt...

Űzött vad, megsebzett, haldokló fény

Mosolyból fakadó vér...

Menekvő, rejtöző létem telén

Nő lettem általad én.

(Steamy)

Egy szórakozóhely.

Egy üveg bor.

Egy doboz cigi.

Két nő.

Két pasi.

Nagy találkozás.

Beszélgetés.

Hirtelen felindulás.

Egy szórakozóhely.

Egy üres boros üveg.

Egy összegyürt cigis doboz.

Két nő.

A két pasi el....haza.

Jácintok

Storm

 Ott zene zúg,az éj itt nesztelen

a virágokból álom-illat száll fel

én mindig mindig rád emlékezem

aludni vágynék, de neked a tánc kell.

S a zene őrjöng csepp nyugtot se hagy

a gyertyák égnek és vonók sírnak

táncos körök csukódna össze és nyílnak

mindenki lángol csak te vagy sápadt.

S neked a tánc kell. Nyúlnak már utánad

karok, szíved felé, és te engeded!

Látom, fehér elbillenő ruhádat

és lepke-könnyű gyöngéd termeted.

És árad éji illat édesen

virágkelyhekből álmodóbban száll fel

Én mindig mindig rád emlékezem

aludni vágynék, de nekeda tánc kell.

(Eörsi István)

Ez már egy magasabb szintű kultúra....:-) Lehet ezt szeretni, nem szeretni, de ez is én vagyok.Jók a versek. Kifejezik, és szavakba öntik az emberi lélek csapongó érzéseit. Választ próbálnak keresni az élet apró kérdéseire. A költők egyszerre nem értik az életet és egyszerre utat mutatnak. Vannak elvont költemények és botcsinálta versecskék....a lényeg, hogy amikor elolvasod egy kicsit magadba fordulj...és elgondolkozz.

Ez lesz az újabb téma, amit boncolgatni fogok, mert bizony én kávézni is szeretek. De én nem az kávés vagyok, aki minden reggel egy "beöntésnek" használja a kávét. 

Nem finomkodásból meg nem különlegességből mondom ezt, de tényleg így van. Persze most önironikusan megjegyzem, hogy egy 18 éves diáklánynak nincsenek nagy erőfeszítései a hétköznapokban, nem kell a "világot megmentenie" és nem kell a gyerekeket elvinnie az oviba...... így hát nem is szorul rá a reggeli kávéra.

Alapvetően szeretem a kávét. Kedvenc óráim egyike a lyukas óra, amikor betérek egy Kávézóba és megiszok egy erős feketét. Nemcsak a kocsmának, de a Kávézónak is megvan a hangulata. Jó, hát tudom nem egy eget verő megállapítás, evidens dolog ez.

A Kávézókba mindig azt szeretem meglesni, hogy hol milyen csészébe, milyen cukorral adják a kávét vagy netán adnak-e hozzá egy pohár szódavízet. Tetszenek a stílusos dolgok a kávézásba, ahogy Torrenete mondja: "A testnek is meg kell adni" :-)

Na, jó persze, hogy ha egy elitebb Kávézóba térünk be, akkor elég borsos árat kell fizetni egy csésze kávéért, dehát nem is azt mondtam, hogy minden nap ott igyunk kávét, hanem csak próba végett....egyszer élünk vagy nem? Ilyenkor szeretem azt csinálni, hogy ha van ablakmelletti asztal, akkor csak azért is, polgárpukkasztás miatt is odaülök....a "Megmutatjuk, hogy nekünk megy...mocskosul megy" érzés áthatja az ember testét és lelkét...a járókelők meg akik sóvárogva bepillantanak...... azok meg gondolhatnak amit akarnak.
 

Sokszor nem értem az embereket...egyszer élünk vagy nem? Najó majd én is megtudom, hogy milyen kökemény dolog az a felnőttélet, de addig meg mért ne engedhetném meg magamnak ezt a "luxust"...ha egyáltalán annak lehet-e nevezni, mert szerintem csak hozzállás kérdése a dolog nem több.

Ami nekem a legnagyobb élményem volt kávézás tekintetében, az Hajduszoboszlón egy étterembe. Mikor is egy kávét rendeltem magamnak és kihoztak egy számomra ismeretlen kávét...mármint a márkája volt ismeretlen..... Pellini-t. Már maga a szervírozás is nagyon tetszett és a mézes keksz ami hozzá volt. :) Gondoltam nem lehet rossz...amikor belekortyoltam....

Egyszerűen fenséges volt.....annál jobbat én még nem ittam! Nagyon megszerettem a Pellini kávét. Hiába az olaszok értenek a kávékhoz.

Sokan nem ismerik ezt a márkát, úgyhogy mutatok képet róla:

A másik kettő ami a liblingem :)....(de rég használtam ezt a szót), a Segafredo és a Piazza'Doro. Gondolom ezt nem kell bemutatni, majdnem minden vedéglátóhelyen meg lehet "őket" találni.

De aztán változnak az idők, vele együtt a kávé is. A kávékülönlegességek meg teret hodítottak....a sima tejes kávé helyett sokkal inkább sikkesebb azt monadni mostanság, hogy Latte Machiato...na jó most egy kicsit ironikus voltam, de tény, hogy nem sokban különböznek egymástól.....De ettől függetlenül nagyon jók, hogy vannak. Kell az újítás, a vizuális látvány és inger az embereknek.

Na igen, megint beleválasztottál....nem elég neked, hogy mindenféle kocsmákról írsz most meg még ez is kell neked. Hát tessék....akkor írj róluk.

A jelentéktelen mea culpa után átrobogunk a kocsik illetve motorok témakörére.

Figyelmeztetésként elmondom, hogy nem értek se a kocsikhoz, se a motorokhoz. 

Okoskodni nem akarok, butaságokat szintén nem. Nem is fogok belemenni semmilyen autós szlengbe. Itt csakis egyfajata véleményt akarok leírni semmi többet. Ahogy én látom, női szemszögből. Ami nekem tetszik és szívesen nézegteném az udvaron. A motoros részről meg annyit, hogy ha már kiötlöttem a kocsikat akkor a motorok se maradhatnak ki a szórásból. Meg amúgy is azokat is szeretem.

Óutók figyelem! gyertek csak Kati nénihez:

Nekem alapvetően a kicsi kocsik tetszenek....persze tippikus nő. Nem. Valahogy úgy vagyok vele, hogy egyrészt könnyebb vezetni (tudod hol az eleje és a vége), másrészt meg azok a nagy bálna/hajó autók a férfiak státuszszimbólumai. (Én úgyanígy vagyok az i-phone-nal is....dominás hatást kelt egy női kézben).

Amiket fel fogok sorolni és képekkel llusztrálni mégse lesznek kicsi autók. Ez egy olyan rangsor lesz, ahol nem azokat fogom megemlíteni, hogy melyiket tudnám elképzelni magamnak, hanem csak egyszerűen esztétikai szempontokat nézek.

Sok nővel ellentétben én nem igazán rajongok a mercedes és audi márkájú autókért. 

Előítélet ide vagy oda, de nekem nem az, hogy nem tetszenek csak rossz imázsuk lett azzal, hogy hagyták olyanoknak eladni, akik nap mint nap susogó nadrágban és trikóban jelennek meg mindenhol. De hát úgye a pénz...az nagy úr. Nem lehet olyat csinálni, hogy előtte egy elbeszélgetésen vesznek részt és egy öttagú bizottság előtt vallanak színt annak érdekében, hogy nem hoznak szégyent a márkára.

Pedig milyen jó ötlet lenne....

 Meg ezek a kocsik elérhetők, úgyszolván "mindennapiak". Az nem lenne olyan érdekes, hogy olyan kocsikat "mutatnék be" amik elérhetőek, amiket mindennap láthat a kedves olvasó.

Többetszerre ismétlem magam, de ha lúd akkor bizony legyen kövér. Kalandozzunk jobbra-balra az időben a fantázia nem szab határt semminek se, meg különben is, egy régi kocsi is lehet ugyanolyan "dögös", -hogy ezzel a szóval éljek-, mint a mai agyontúrbózott autók.  Nem kell és nem muszáj leragadni a mindennapos márkáknál.

Nekem elsőnek egy fekete, nagyon állat nagyon dög Ford Mustang tetszett meg. Ez az az autó, aminek a sofőrjével nem járnál, de az ágyadból nem rugdalnád ki....

A másik nagy kedvencem, és az eleganciát számomra megtesítő olajzöld Jaguár s-type:

"Ha én gazdag lennék...." ezt a nótát dudolnám magamban, amikor megpillantanék

egy Lexus ls 600h-t

A Pontiac GTO sok autós filmből lehet ismerős......a dögök dögje:

Egy Aston martinnal pedig elmennék én még a világ végére is:

"Illa berek náda berek motorosok jó emberek"

(Beatrice)

Minden motoros számára ez a szám hozza meg mindenkinek az üdvösséget és az imidzset. A  Born to be wild című Steppen Wolf szám pedig az életérzést.

Mert maga a motorozás egy életérzés. Talán ezt nekem nem is szabadna hangsúlyoznom, mert se motorom, se motoros jogsim, de el kell ismernem, hogy ez tényleg jó dolog.

Persze akikről én bszélek azok a motorosok. Akik nap mint nap robogóval mennek suliba vagy a munkahelyre azok a motorral járok. Csakhogy tisztán lássunk.

Volt szerencsém párszor elmenni az Alsóőrsi Nemzetközi Harley-Davidson találkozóra, és a bizonyos benzingőz az megcsapott....attól függetlenül, hogy laikus vagyok és nem vagyok művelője ennek az életstílusnak.

Ez a tavalyi plakát. Voltam és büszke tulajdonosa vagyok egy ilyen polónak is:

Igen, és már bele is vágtam a lecsóba, miszerint én az a tipusú csaj vagyok, aki odavan a Harley-kért. Számomra az a motor.

Olyannyira favorizálom ezt a márkát, hogy amikor egyik barátnőm mesélte, hogy sétálás közben megállt neki egy motoros pasi, aki mellesleg egy fekete Harley-Davidsont vezetett, elakart vinni egy körre. Persze a barátnőm egyszerre elutasította arra való indokkal, hogy idegenek motorjára nem ül fel. Igen, igaz ami igaz....valószínüleg én is ezt tettem volna, de akkor amikor ezt mesélte hirtelen kitört belőlem az ösztön állat és felkiáltottam: "De hát az egy Harley volt!!!...hagytad elmenni?"

Emlegetett szamár:

Épített motorok: 

Egy Lincoln....Lincolnak biztos tetszenne ez az épített csoda :)

Ha már épített motoroknál járunk, akkor egy igazi choppert nem hagyhatunk ki. Tipikus lángnyelvmotívum.....hadd szóljon a Rókenrol!!

Ritkaságszámba megy egy indián...jobban mint az egyedi épített motorok. Egy klasszikusabb darab látható, nekem nagyon tetszik:

És, hogy legyen valami csattanó....mer mért is ne :-) 

Eddig nagyon bivalyerősek voltunk, akkor most térjünk el egy kicsit ettől. Ez a kis piros Vespa nagyon stílusos és ha netalántán egy mediterrán városba költöznék biztos, hogy vennék magamnak egy ilyet: :-)

Mi emberek olyanok vagyunk, hogy egymásközt kapcsolatokat építünk ki. Ki lazábbra, ki egy életre szóló kapcsolatot tudhat magáénak. Van egy buli, egy rendezvény vagy csak az egyik barátom bemutat nekem egy új ismerősének, és elindul a lánc....

Ismerkedünk, beszélgetünk, jópofizunk....Az újdonság varázsa mindenkit egy kicsit kíváncsivá tesz. Vajon milyen lehet ő? Ő is szereti azt, amit én? Neki is az a kedvence, mint nekem?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdések mennek végig mindenkinek az agyán, amikor ismerkedünk és kapcsolatokat alakítunk ki.

De van ebbe valami, amivel az egész folyamatot nehézkessé teszi.

Maga a változás az, ami megtörheti ezeket a kapcsolatokat.

Az ember állandóan változik.

A legszembetünőbb az, amikor a kedves csemete kirepül abból a bizonyos fészekből. Csak úgy ideiglnesen. Egyetemre megy naa....

Megcsapja először a szabadságvágy, a hajnalig tartó bulizásról és hempergésről senkitől nem kap szidalmat.

 De ahogy a Szelíd motorosok című filmnek a végén mindenki rájön arra (a két főszereplőt lelövik, akik a szabadságukat akarták megélni), h a szabadság, mint fogalom létezik, de az embernek nincs birtokában ez a magatartásforma.

Erős kijelentés, de tényleg nincs birtokában. Mindig van és lesz egy olyan korlát, amivel az embereket egy mederbe fogják terelni.