A tiszteletadás  az kell és szükséges. Nap mint nap szembesülünk azzal, hogy hány embernek adjuk meg a tiszteletet. Vannak akiknek a konvencionális hagyomány miatt (idősebbeknek előre köszönünk, és a buszon átadjuk a helyünket...blabla), de vannak akik a régóta tartó barátság, illetve szerelem miatt.

De nehéz azt megítélni, hogy ez a tiszteletadás meddig mehet el? Mi a különbség a tiszteletadás és a megalkuvás között? Csernus Imre emlegeti mindig, hogy meg kell, hogy legyen mindenkinek az egészséges önbecsülése....

Egyik pénetek estén arról beszélgettünk az egyik barátnőmmel, hogy mennyire kevés az olyan nő, aki elégedett azzal amilye van....és akilye van. Persze szokták mondani, hogy szagolja azt a virágot a kedves amit leszakított magának. De nem is erről van szó....hanem inkább arról a tiszteletadásról és nézetről,- hogy a férfit egy nőnek úgyszólván tisztelnie kellene-, ami egy magyar nőben és elmondható ez az állítás egész európában élő nőkre, hogy ez bizony nincsen meg bennük....

A Borsa honlapján erre a cikkre bukkantam:(nekem nagyon tetszik)

 

„Az önérvényesítés és az egónk hízlalása közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni, arról, hogy igazán magabiztos emberek bármikor képesek „árnyékba lépni”. Aki tisztában van az értékeivel és képességeivel, és nem szorul rá, hogy lépten-nyomon „villogjon” és bizonyítson. A másik iránti tisztelet talán épp ott kezdődik, hogy ideiglenesen a háttérbe tudjuk tolni saját érdekeinket és végighallgatjuk a másikat."

....van benne némi igazság, igaz?